Futunk a szekér után, ami nem vesz fel, miközben orrunk előtt a lehetőség, de színvakok vagyunk. Illúzióromboló, ahogy a munkaerőt keresve a piac fehér zsebkendővel integet a távozó fiatal munkavállalók százainak miközben az ajtón kopogtató tapasztalt szakembereket nem veszi emberszámra. Szerencsére a nyugdíjas munkaerő jelentős része türelmesen várakozik, hátha szükség lesz még tudására, lojalitására.
Ellopott nemzedékek versenyfutása a munkaerőpiacon
Nekünk is vannak ellopott nemzedékeink. Ausztráliában azt a generációt nevezik így, akiket a gyarmatosítók nemzettek a bennszülött asszonyokkal, majd kiszakították őket természetes közegükből. Sehová sem tartoztak végül – a reménnyel együtt a jövőjüket lopták el. Ezt tesszük mi is apránként egy-egy felnövekvő generációval: mire révbe érhetne, ellehetetlenítjük. Elvesszük a boldogulás reményét, majd lojalitást követelünk cserébe?
A rendszerváltás után felneveltünk egy nemzedéket a szép új világban és most végignézzük, ahogy elhagyják az országot, mert nem tudnak és nem is akarnak itt élni és megélni.
A rendszerváltó nemzedék pedig már nyugdíjas korú, őket az itthon maradás kalandja kecsegteti, de már nem veszünk róluk tudomást a munkaerőpiacon. Vajon, jól van ez így?
A szabad munkaerő nem is akar elmenni
Igen, ez nem Kolumbusz tojása. Aki el akar menni, azt nem lehet megakadályozni, mert biztos és tisztességes jövőt tervez – máshol. Azaz ők többé nem „szabad munkaerő” a magyar piac számára. Ők a frissen végzettek, a fiatal családosok és sok középkorú is, aki nyitott az újrakezdésre. Aki marad, kenyere javát megette már és itthon szeretne boldogulni a továbbiakban is. Nem kellene visszaadni a szabad munkaerő becsületét mielőtt még telesírnánk a zsebkendőt, amivel távozó fiataljainknak integettünk?
A nyugdíjas munkaerőben rejlő potenciál természetesen nem egyenértékű elvándorló fiatal nemzedékeink fizikai és szellemi erejével, de ne csapjuk be önmagunkat!
Nem egyformaságra és a homogenitásra van szükség a munkaerőpiacon.
A szabad hazai munkaerő számottevő hányada olyan nyugdíjasokból áll, akik szívesen vállalnának még feladatot, leginkább részmunkaidőben. A közérdekű nyugdíjas szövetkezetek által számukra és a munkaerőpiac számára élő kapcsot teremtett az állam, de úgy tűnik, a munkáltatók még nem bíznak eléggé ebben a lehetőségben.
A megtartás kulcsa a lojalitás: a nyugdíjast nem kell tanítani erre
Vagyis először meg kell becsülnünk az embert, legelsőként azt, aki itt van, és szívesen dolgozna, hiszen ő az, aki lojális lesz hozzánk. Az idősebb generáció felbecsülhetetlen gyakorlattal és tudással várakozik, hogy a munkáltatók felismerjék erejét és lojalitását. Nem szeretnének már elmenni és megbecsülik a lehetőséget, amellyel itthon megőrizhetik szellemi frissességüket, aktivitásukat és továbbadhatják tudásukat.