Figyelj rám, hogy rád figyelhessek!

Figyelj rám, hogy rád figyelhessek!

Mintha a ma egymás mellett élő generációk némán ugyan, de egyre erőteljesebben könyörögnének, hogy megkapják a kellő figyelmet és tiszteletet egymástól. 4-5 generációval ezelőtt még elképzelhetetlen volt ekkora tudás- és tapasztalatbeli távolság a közvetlenül egymást követő korosztályok között. Úgy tűnik, ez kifogott rajtunk. Meglátszik az életformánkon, a kommunikációs szokásainkon és persze, a munkaerőpiaci trendeken is. Tényleg ilyen nehezen értjük egymást?

A félreértett szakadékról

Mindegyikünk tudására szükségünk van – mindannyiunknak. Lehet, hogy az Y és a Z fiatalok ezt cáfolják mondván, hogy nagyszüleik ismeretei elavultak, alkalmazásukra nincs mód és igény se már. Ugyanakkor az emberi természet nem a technológiai fejlődés ütemében változik, így az információfeldolgozási mechanizmusaink sem. Sokáig igaz lesz még például, hogy alapműveletek ismerete nélkül a matematikát nem lehet felső fokon gyakorolni. Amit tehát az analóg világban az idősebb generáció papír-ceruza módszerrel tanult meg, az a tudás ma ugyanúgy alapvető, legfeljebb technológiai lehetőségeink bővültek.

Ha a digitális elromlik, az analóg kihúz a bajból

A ma már nyugdíjas generáció tudásának és tapasztalatának felbecsülhetetlen értékét pontosan az adja, hogy tanulástechnikai szempontból valóban „analóg” világban nőttek fel.

Ők még rendelkeznek az ún. klasszikus műveltséggel és szakmai ismeretekkel, tehát digitális környezet nélkül is el tudják végezni a munkát.

Olyan technikákat és kulisszatitkokat is tudnak, amelyeket mi már nem, vagy nem is jut eszünkbe alkalmazni, holott néha valóban ez ment meg egy-egy nehezebb helyzetben. Ha nincs otthon lázcsillapító, de van egy nagymama, aki tudja, mit kell tenni, ugyanolyan hatásfokkal tudjuk enyhíteni a panaszokat, mintha gyógyszert adnánk a gyereknek.

Egymás nélkül sokkal nehezebb volna

Aki már beleszületett a digitális korba és nem ismeri a technikai előzményeket, gyakorlatilag a technika foglya lesz egész életében. Ha elromlik a „kütyü”, megbénul, leáll és kiszolgáltatottá válik. A GPS előtt még tudtunk tájékozódni, megjelenése óta már oly mértékben támaszkodunk rá, hogy sokszor nem is vesszük észre, hogy tévútra vezet. Megvan tehát minden generáció tudásának és tapasztalatának a maga jól körülhatárolható értéke az életben és a munkaerőpiacon is. Ha képesek vagyunk meglátni saját korlátainkat és nyitottá válunk az idősebbek és a fiatalabbak jelzéseire, könnyen beláthatjuk, hogy nagy szükségünk van egymásra.

A nyugdíjasok munkáját nem lehet pótolni

Innen már csak egy lépés a munkaerővel való okosabb gazdálkodás. Ha azt képzeljük, hogy egy-egy generáció tudása kiváltható, nagyot tévedünk.

A nyugdíjasok munkáját nem lehet teljes mértékben pótolni az utánuk jövő generációk tudásával.

Nem csak azért, mert a fiatalabbak még kevesebbet tudnak, hanem mert mást tudnak. Ne csapjuk tehát be önmagunkat! Adjunk esélyt minden generációnak a munkaerőpiacon!

Szólj hozzá!